VIRTUÁLIS BARANGOLÁS A KÁRPÁT-MEDENCE NÉPI KERÁMIÁI KÖZÖTT

virtuális kiállítás

A Nemzeti Kulturális Alap 660.000 ft támogatását igyekeztünk hatékonyan felhasználni. A támogatás által létrejött virtuális kiállítást folyamatosan próbáljuk minél több látogatóval, a népművészet, a népi kerámia iránt érdeklődőkkel megismertetni. AZ NKA segítségével sikeresen megvalósítottuk a tervezett, a Vértesi Református Egyházközség fenntartásában működő, Rozsnyai István Muzeális Gyűjtemény – A Kárpát-medence népi kerámiaművészete című állandó kiállítását bemutató, online tárlatvezetését, kedvcsinálóját, így egy igazán attraktív, gazdag anyagot ismerhetnek meg a nézők, otthonról, biztonságosan, ebben a sajnos, újra aktuális, pandémiás helyzetben.

A Rozsnyai István Muzeális Gyűjtemény 2010-ben nyitotta meg kapuit állandó kiállításaival, amely egy fiatal magángyűjtő, ifj. Rozsnyai István népikerámia-gyűjteményét és kalotaszegi festett bútorait mutatja be. A Rozsnyai Gyűjtemény Létavértesen, a műemlékvédelem alatt álló, egykori Lédig Kúria épületében kapott helyet, közös udvaron, a szintén Vértesi Református Egyházközség által fenntartott Idősek Szeretetházával, ahol jelenleg 79 időst látnak el. A kialakult járványügyi helyzet miatt bevezették a szigorú látogatási tilalmat, s ennek következtében, 2020 márciusától zárva tartott a múzeum, és nem fogadhattunk látogatókat egészen 2021 júliusáig. Ebben a helyzetben otthoni munka, home office következett, majd megváltozott, kicserélődtek a múzeumi munkatársak, így nehéz volt összeállítani az anyagot, megszervezni a videó  elkészülését. Sokat gondolkodtunk a virtuális kiállítás összeállításánál, aztán olvasva (az Országos Muzeológiai és Módszertani Központ oldalán,) a belsőépítészettel foglalkozó neves nemzetközi szaklap, a Frame újságírója, Peter Maxwell véleményét a virtuális kiállításokról, miszerint: „Egy oldal, ahol bélyeg méretű képekre kattintva megjelenik a műtárgy nagy felbontású képe, az nem virtuális kiállítás. Ez legfeljebb az online áruházak látványvilágának átültetése a múzeumok világába, és pláne nem egy valóságos kiállítás virtuális értelmezése.

E vélemény alapján arra jutottunk, hogy a virtuális kiállítás 30 percében a gyűjteménytulajdonos, a tárgyak legjobb ismerője, illetve a múzeumi munkatársak vezetik végig a „látogatót” az állandó kiállításokban, egy személyes hangvételű tárlatvezetéssel, úgy, hogy séta közben a tárlók alapján bemutatnak egy –egy fazekasközpontot, majd kézbe véve, kamerával ráközelítve, fotók segítségével bemutat egy arra a vidékre jellemző kerámiát,  festett bútort, elmeséli a tárgy születésének történetét, megtudhatjuk mire használták vagy megismerhetjük, akár a hozzá kapcsolódó humoros anekdotát, mint egy igazi tárlatvezetésen. E szerkesztett videóanyag által kb. 20-30 érdekes, különleges és egyben egyedi tárggyal ismertetjük meg az érdeklődőket.

A virtuális kiállítást különböző online platformokon tettük és tesszük folyamatosan elérhetővé, mint például az intézmény weboldalán, facebook oldalán, illetve Qr kódok és youtube link segítségével Létavértes számos pontján.

A kiállítás elérhető: https://www.youtube.com/watch?v=A8uGShplPwM

A hazai érdeklődőkön túl, szeretnénk valamilyen formában a külföldi érdeklődőkhöz is eljutni és megszólítani, ezért angol nyelvű felirattal láttuk el a videóanyagot.

A kiállítást követően a nézőket online játékokra invitáljuk, memória tesztekre, melyeket, ha kitöltenek, a helyes válaszokat visszaküldik nyereményben részesítjük, ezzel is motiválva az érdeklődést.

 A kiállítás utóélete:

A kiállítás közzététele, bár elszámolási időn belül, de kicsit megcsúszott, így egyenlőre elég kevés nézőről tudunk beszámolni, a youtube csatornán átlagosan 60 fő nézte meg teljes hosszában a kiállítást, valamivel több, pedig részleteiben tekintett bele.

A helyiek körébe promoválva a virtuális kiállítást október 19.-én vetítést szerveztünk, melyre a helyi Irinyi Nyugdíjas Kör tagjai kíváncsian érkeztek.

A Virtuális Kiállítás vetítése a nyugdíjas korosztálynak

Tervezünk a jövőben hasonló vetítéseket, akár szakmai találkozókon, múzeumi körökben is bemutatható, illetve múzeumpedagógiai téren is hasznosítható.

Együttműködünk a helyi Arany János Általános Iskola kerámia szakkörével, ahol az őszi szünet után bemutatásra kerül az online kiállítás és a hozzá kapcsolódó játékok megfejtéseit várjuk a diákoktól, természetesen díjakkal. Ehhez hasonló együttműködéseket tervezünk a Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnázium és kollégiummal is.

A nehézségeken túl, úgy gondoljuk sikerült egy érdekes, élvezhető, tudást és ismeretet közvetítő anyagot létrehozni, mely a jövőben sokszor, újból és újból bemutatható, hasznosítható, helyszíntől függetlenül és ezáltal ismertebbé tettük, illetve bővítettük a Rozsnyai István Muzeális Gyűjtemény éves programsorát, pedagógiai kínálatát is. Köszönjük!

A Kiállítás létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.