„A VONAT NEM VÁR…” című vasúttörténeti kiállítás a Rozsnyai István Muzeális Gyűjteményben

    A Nemzeti Kulturális Alap 800.000 ft-os támogatásával sikeresen megvalósítottuk tervezett programjainkat, így egy igazán attraktív, gazdag kiállítással, illetve ismeret-, és élmény dús múzeumpedagógiai foglalkozással bővíthettük a Rozsnyai István Muzeális Gyűjtemény éves programsorát, pedagógiai kínálatát.

            Az intézményünkben 2018. szeptember 15-én megnyitott időszaki kiállításon 211 db. a vasút történetéhez kapcsolódó tárgyi emléket (kitüntetések, öltözetek, jegyek, eszközök), 24 db. írásos információt és képeket tartalmazó fali tablót, talajmatricákat, és 2 db. működő terepasztalt installáltunk. A kiállítás anyagának jelentős részét a település lakói, itt élő egykori vasutasok ajánlották fel, emellett kölcsönöztünk tárgyakat a Gara Kálmán vezette DKV Közlekedéstörténeti Emlékszobától, Krajcsír József vezette Hexave Egyesülettől, a pocsaj-esztári állomás főnökétől, Szőllősi Rolandtól, László Attila Zsolttól, Bíró Ferenc és Jóga László magángyűjtőktől. Az audiovizuális elemekkel tarkított ünnepélyes megnyitó után az érdeklődők megtekinthették a szabadtéren elhelyezett kiállításhoz kapcsolódó eszközeinket is, mint a 2 méter hosszú telepített sínpárt, rajta egy műemlék-jellegű sínkocsival (hajtány), és sínfűrésszel. A kiállítás megnyitón közreműködtek a LÉT.A.MED Zrt. munkatársai, akik ingyenes egészségügyi szűréseket végeztek az érdeklődők számára. A helyi Arany János Iskolától kölcsönzött közlekedési táblákkal színesített kresz pályánk szabályos teljesítése után 60 gyermek szerzett „Ovis jogosítványt”. A megnyitó napján a NOHAB-GM Alapítvány emlékjáratot indított, mely érintette a 10 éve járatlan létavértesi állomást is.

A 2018. november 30-ig látogatható kiállítást Létavértesen kb. 1970 fő tekintette meg. Ebből 19 foglalkozás alkalmával 550 fő helyi óvodás, és általános iskolai tanuló vett részt a kiállításhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozásokon, melyen megismerkedtek a kiállítás anyagával, kitöltötték a hozzá kapcsolódó nyomtatott foglalkoztató füzetet, kipróbálhatták a terepasztalokat, játszhattak a 107-es járat állomásaival feltöltött Microsoft Games Train Simulatorral, és (amennyiben az időjárás is kegyes volt) teljesíthették az udvarban felállított kresz pályát is.

Kiállításunk 2. állomása a 107-es járat szomszédos járatlan állomása – Monostorpályi volt. A település 2019. február 1-28-ig adott otthont a tárlatnak. Ezen a helyszínen Krajcsír József és a helyi polgármester beszéde után a helyi mazsorett csoport tagjai színesítették a megnyitót. A látogatható időszakban 540 fő tekintette meg a kiállítást, melyből 9 foglalkozás alkalmával 225 fő monostorpályi óvodás és általános iskolás részt vett a múzeumpedagógiai foglalkozásokon is.

A kiállítás 3. állomása Sáránd nagyközség volt, mely jelentős állomása volt az egykori a 107-es járatnak, hiszen ott kelt úgymond a 106-os járattól önálló életre. Sáránd település is nagy szeretettel, és érdeklődéssel fogadta a tárlatot, a megnyitón Gyönyörű Zsigmond és Kálmán Péter, illetve a Sárándi Férfi Dalárda is vendégszerepelt. A 2019. március 23 – április 20-ig látogatható kiállítást 620 ember tekintette meg, melyből 4 foglalkozás alkalmával 84 fő helyi óvodás és általános iskolás vett részt a múzeumpedagógiai foglalkozásokon.

Múzeumpedagógiai foglalkozásunk témája és célja a vasút fogalmának tisztázása, bepillantást adni a vasutasok életébe (akár pályaorientációs célzattal), az egyetemes-, és magyarországi vasúttörténet áttekintése, vasúttörténeti érdekességek kiemelése volt. A foglalkozásokat nagy érdeklődés övezte, és pozitív visszajelzéseket kapunk mind a résztvevő gyermekektől, mind a kísérő pedagógusoktól. A gyűjtemény munkatársai által szerkesztett foglalkoztató füzetet dr. Erdei Gábor lektorálta.

A tárlatvezetések, és a múzeumpedagógiai foglalkozások kiállításunk teljes ideje alatt, az összes helyszínen ingyenesek voltak. A KultúrBónusz programban meghirdettük a csomagot, de azon a csatornán nem vették igénybe.

            A kiállításhoz kapcsolódó programokat online felületeken (Facebook, intézményi honlap, városi honlap, DEOL), sajtómegjelenésekben (Létavértesi Hírek, Hajdú-Bihar Megyei Napló), a kiállítás helyszínein kihelyezett plakátokkal, névre szóló meghívókkal, személyes invitálásokkal hirdettük.

A kiállítást összesen 3130-an tekintették meg, ebből 32 foglalkozás alkalmával 859 óvodás és általános iskolás vett részt múzeumpedagógiai foglalkozásainkon. A tárlat létrejöttéhez 14 személlyel és szervezettel működtünk közre.

Összegzésképp elmondhatjuk, hogy ugyan a gyűjtemény állandó profiljától teljesen eltérő, a munkatársaink számára is korábban ismeretlen témájú kiállítást hoztunk létre, de visszatérő látogatóink, és új vendégeink élménybeszámolói alapján is sikerült egy nosztalgikus, szívet melengető témát felkutatnunk, és méltó képen installálnunk.

A kiállítás utóélete:

A helyi lakosok közül 2 fő személyes tárgyait felajánlotta a múzeum részére, melyet mi továbbítottunk az éppen kialakulófélben lévő Pocsaj-Esztári Vasútállomás állandó kiállításába, ahol Szőllősi Roland gondos kezei felügyelik, és méltóképpen őrzik egykori tulajdonosaik emlékét.

A Létavértesi kiállításmegnyitó plakátja